Általános
2011. 11. 25.
Csapatok jelentkezését várjuk!
A Barcsi Többcélú Kistérségi Társulás és a Móricz Zsigmond Művelődési Központ 5 fős csapatok jelentkezését várja a „Minden ami karácsony” rendezvénysorozat nyitórendezvényére.
A Karácsonyi forgatag elnevezésű program egy kézműves foglalkozással, karácsonyi koncerttel egybekötött vetélkedő, amely témája a karácsonyi készülődés, és az.
A csapatok összetétele: két alsó-, két felső tagozatos tanuló és egy felnőtt. Előnyt jelent, ha a felnőtt polgármester, vagy alpolgármester.
A vetélkedőt követően kézműves foglalkozásra kerül sor, amelyen karácsonyi ajtó- és ablak-, valamint karácsonyfa díszeket készíthetnek a gyerekek. A rendezvény záró eseménye egy karácsonyi dalokból álló koncert, amely alatt az ifjoncok közösen feldíszítik a teremben felállított fenyőfát.
A rendezvény helye és ideje: a barcsi Móricz Zsigmond Művelődési Központ,
2011. december 14. (szerda) 9-12 óráig.
Az első három helyezett oklevelet, illetve értékes ajándékokat kap. Senki sem megy haza üres kézzel.
A játékos vetélkedőn a kistérség általános iskoláiba kiküldött jelentkezési lapok kitöltésével lehet részt venni.
(A jelentkezési lapok letölthetők innen.)
A kitöltött és aláírt jelentkezési lapok benyújthatók 2011 replica watches. december 9-ig (péntek) beérkezőleg, postai úton vagy személyesen: Móricz Zsigmond Művelődési Központ 7570 Barcs, Bajcsy-Zs. u. 9., illetve e-mailben: kincses.kinga@barcsikisterseg.hu.
|