A medervonal közelében az ártér újholocén alacsony szintjén, ahol a közelmúlt elöntései miatt néhol jelentős vastagságú üledék rakódott le, nyers öntéstalajokat találhatunk. A folyómedertől távolodva, az óholocén magasabb szintjén a jellemző talajtípus a humuszos öntéstalaj, 2% alatti humusztartalommal és vékony humuszos réteggel.

A Drávamenti-síkság éghajlata az Alföld többi tájától sokban különbözik, főként a kedvezőbb csapadék-ellátottság és az enyhébb tél következtében.cartier replica watches

A terület éghajlata mérsékelten meleg, évi középhőmérséklete 10,4-10,6 °C. A vegetációs időszakban 16,8-17 °C. középhőmérséklet várható. A legmagasabb nyári hőmérsékletek sokévi átlaga 34 °C, a minimum hőmérsékleté -16 °C. A napsütéses órák évi száma 2000 óra körüli, nyáron 800-830, a téli időszakban 190-210 óra napsütés várható. A felhőzet évi átlaga 55%. A fagymentes napok száma 198. A csapadék évi összege 730-750 mm. A vegetációs időszakban a területen mintegy 420-440 mm csapadék hullik le. A bővebb csapadék következtében meleg nyara ellenére is kedvező a vízellátottsága, az évi átlagos vízhiány 75 mm körüli. Hóban viszonylag gazdag, telente 35-40 hótakarós napra számíthatunk. Az ariditási index: 0,94-0,96.
Táj és ember
Az Ormánság elsősorban néprajzi, s csak másodsorban földrajzi fogalom. A lakosság lélekszámának csökkenésével, összetételének változásával a néprajzi sajátosságok egyre inkább háttérbe szorulnak. A hagyomány szerint ezen a területen a honfoglalás óta egészen a közelmúltig színtiszta magyarság élt. A régió etnikai különállását elősegítette az, hogy a török kiűzését követően elkerülték a betelepítések. A terület délnyugati szegletének Dráva menti szakasza néprajzi szempontból nem tartozik az Ormánság területéhez: Felsőszentmárton, Drávakeresztúr, Drávasztára horvát lakosságú települések. A megélhetés alapvetően az önellátó gazdálkodás keretei között zajlott: az erdő építőanyagot, élelmet és az állattartáshoz takarmányt (makkoltató sertéstartás), a gazdag vizek pedig a halászat legkülönfélébb módszereivel nyújtottak bőséges táplálékszerzési lehetőséget. A lakosság vagyona megőrzését és gyarapításának legnagyobb akadályát a nagy családban látta, és ezért a múlt század közepétől az “egykézés” következtében a lakosság száma rohamosan csökkent. A hanyatlás nem csupán a lélekszám változásában mutatkozott meg, hanem a korábban közösségi élethez szokott ormánsági parasztok szemléletében is: az egyik legjellemzőbb tulajdonsággá az anyagiasság vált. Érdemes idéznünk Kodolányi János Süllyedő világ című könyvéből néhány sort:
A legelbájolóbb történetek azonban arról az időről szólnak amikor még Vajszló meg a környékbeli falvak a Dráva és a Feketevíz áradásai közül emelkednek ki, amikor csónakon jártak látogatóba a szomszédos falvak lakói, és a mérhetetlen tölgyrengetegek is vízben állottak megyeszerte. Öreg emberek mesélik, hogy fiatalságuk idején még kötéllel, szakajtóval, rostával fogták az asszonyok a halat. Az ősi vizek és erdők borongós, vad és babonás világa tárul elém, amikor tavasszal megárad a Feketevíz, s mindnyájunk örömére elönti a pécsi országút egész vidékét. A legelők és a szántóföldek pompásan fodrozó tengerré válnak, Isten tudja honnét előkerülnek holmi vén ladikok is, az emberek nagy részéből kitör az elnyomott halászvér.
Növényvilág

best replica watches

A Drávát és a lefűződött holtágakkal sűrűn átszőtt árterét, a keskeny sávban kísérő erdőségek zöld szalagként tagolják a sík vidéket. A Dráva-sík alföldi jellegű kistájából a legfiatalabb, iszapos üledékekkel fedett, árvizek által látogatott, lefűződött meanderekkel tarkított folyó menti erdőségek tartoznak a Nemzeti Park területéhez.

A gazdagon burjánzó növényvilág tájkép szempontból domináns képviselői a fűz-nyár-égerligetek és a magasabban fekvő, árvizektől ritkábban háborgatott területeket elfoglaló tölgy-kőris-szil ligeterdők. A keményfák közül megkülönböztetett figyelmet érdemel a tájegység faóriása a szlavón tölgy. Néhány, száz évnél is idősebb példányuk, mint a természet temploma magasodik ki roppant lombkoronájával a síkság sziluettjéből. Tekintélyt parancsoló méreteikre egy jellemző adat: az 1896-os Milleneumi kiállításra erről a vidékről egy 1 m3-es fakockát szállítottak fel, amelyet méteres éleivel egyetlen szlavón tölgy törzséből faragtak ki. A Dráva holtágaiban és feltöltődőben levő morotváiban gazdag vízi növényzet van. Több lebegő hínártársulás is megtalálható a területen. Növényei közül az érdes és sima tócsagaz (Ceratophyllum demersum, Ceratophyllum submersum) a víz felszíne alatt lebeg. Hasonló életmódot folytat a közönséges rence (Utricularia vulgaris), de virágai a víz felszíne fölé emelkednek. A békatutaj (Hydrocharis morsus-ranae) hajtásai és gyökerei víz alattiak, de virágai és vese alakú levelei már a víz felszínén úsznak.
A legérdekesebb életmódot a vízben “búvárként” közlekedő kolokán (Stratiotes aloides) mutatja: télen víz alá süllyed, a vegetációs időben pedig a felszínen lebeg. Közöttük olykor tömegesen fordul elő legkisebb virágos növényünk, az alig 1 mm-es nagyságú vízidara (Wolffia arrhiza). A lebegő hínártársulások érdekes megjelenésű növénye a rucaöröm (Salvinia natans) nevü vízipáfrány. A holtágak és morotvák nyílt víztükrét, illetve vízi növényzetét a part felől mocsári vegetáció szegélyezi. Az itt élő növények ugyan a víz alatti iszapban gyökereznek, de asszimiláló felületük a víz színe fölé emelkedik. Több társulásuk is megtalálható a területen. Leggyakoribb a valódi nádas (Phragmitetum communis), széles- és keskenylevelű gyékényes (Typhetum latifoliae, Typhetum angustifoliae).
A part felé közeledve, a sekélyebb vizű termőhelyeken a nádasokat magas sásosok váltják fel. Az ártéri puhafaligetek kiirtásával, majd a termőhely rendszeres kaszálásával, illetve legeltetésével jöttek létre a mocsárrétek. Állományaikat az ismétlődő árhullámok rendszeresen elöntik A durva homokkal fedett kavicszátonyok részleges feltöltődésével a csigolya bokorfűzesek fekete nyárligetekké alakulnak. Ez a folyamat úgy megy végbe, hogy a csigolya bokorfűzesekben általában megtalálható fekete nyár (Populus nigra) fokozatosan túlnövi és beárnyékolja a csigolya fűzet (Salix purpurea), majd utóbbi kiszorul az élőhelyről. A mintegy 20 méter magas és közepesen zárt lombkoronaszint kialakításában a fekete nyár (Populus nigra) mellett a fehér fűz (Salix alba) is szerepet játszik. Jellegzetes védett növényük a gyakran hatalmas tömegben előforduló téli zsurló (Equisetum hiemale). A nemes nyár és nemesített fűz kultúrák térhódítása miatt a fekete nyárligetek ma már a Dráva egész hullámterén csak szórványosan fordulnak elő.
Megmaradt állományaik túlnyomó része kicsiny kiterjedésű, s többségük degradált. Megőrzésük és rekonstrukciójuk fontos természetvédelmi feladat. Az alacsony ártér viszonylag magasabb részein figyelhetők meg a fehér nyárligetek. Lombkoronaszintjük elérheti a huszonöt méter magasságot is, s benne tömeges a fehér nyár (Populus alba). A nemes nyár kultúrák térhódítása miatt a fehér nyárligetek is erősen megfogyatkoztak. Faültetvénnyé alakított állományaik jelentős része azonban viszonylag könnyen képes regenerálódni, ezért a rekonstrukció során visszaalakíthatók. A Dráva hullámterének viszonylag magasabb szintjein az égerligeteket tölgy-kőris-szil ligetek (Carici brizoidis-Ulmetum) váltják fel (pl. Drávakeresztúr “Zokoga”, Révfalu “Lóka”)
Állatvilág
A Duna-Dráva Nemzeti Park létrehozását megelőző időszakban a területen az eseti kutatásoktól eltekintve rendszeres zoológiai feltáró munka nem történt.
A több részre szakadt holtág medre kitűnő szaporodóhelyet biztosít a tavi béka (Rana ridibunda) és a kecskebéka (Rana esculenta) számára. Napfényes tavaszi és nyári napokon gyakran találkozhatunk a nádszálakra feltekeredő és napozó vizisiklókkal (Natrix natrix). A Cúni Ó-Dráva meder igazi értéke azonban a Dráva folyóhoz kötődő madárvilág jelenléte a holtágakban és az azokat kísérő parti vegetációban. A nádasok szegélyében gyakran hallhatjuk a kis vöcsök (Podiceps ruficollis) gurgulázó hangját, fészkét a lebegő hínárnövényzet széleibe rakja. A nádasok fészkelő madara a vörös gém (Ardea purpurea) és a törpe gém (Ixobrychus minutus). Napnyugtakor indulnak táplálkozni a hangjuk alapján "kvakvarjúnak" is nevezett bakcsók (Nycticorax nycticorax) a part menti füzesek tájékáról. A területre jár rendszeresen táplálkozni a közelben fészkelő fekete gólya (Ciconia nigra) és a barna kánya (Milvus migrans). A holtágak elzárt öbleiben fészkel a fokozottan védett cigányréce (Aythia nyroca) és gyakori táplálkozó faj a tőkés réce (Anas platyrhynchos). A holtágak szakadó partjaiban fészkel a jégmadár (Alcedo atthis), amelynek füttyszerű hangját és cikázó röptét figyelhetjük meg. A korábban az Ó-Dráva mederben kialakult gémtelep tagjai egy közeli és nagyobb nyílt víztükörrel rendelkező tóra költöztek át. Rendszeresen ide jár azonban táplálkozni a kis kócsag (Egretta garzetta) és a rejtett életet élő bölömbika (Botaurus stellaris). Az énekes madarak közül a leggyakoribbak a nádasokban fészkelő nádiposzáták tagjai, a nádirigó (Acricephalus arundinaceus) és a cserregő nádiposzáta (Acricephalus scirpaceus). A partmenti bokrosokban fészkel a karvalyposzáta (Sylvia nisoria) és a hangját igen gyakran hallható csilp-csalp füzike (Phyloscopus collybita). Ez a madárvilágban kulcs értékű táj felhívja a figyelmet a madárfajok veszélyeztetettségére. A Mattyi Madár Emlékpark képei a hazánkban kipusztult madárfajokra emlékeztetnek. Az emlősök közül kiemelkedő értéket képvisel a part menti fűzfák odvaiban tanyázó és a vizek felett vadászó vízi denevér (Myotis daubentoni) és a törpe denevér (Pipistrellus pipistrellus). Vándorként gyakran feltűnik a területen a vidra (Lutra lutra) és a vadmacska (Felix silvestris) is. A szabályozatlan határfolyó homokpadjai egyes folyami halak utolsó ikrázóhelyeinek számítanak. 

Forrás: Duna-Dráva Nemzeti Park honlapja

Oldal tetejére

Vissza

Nyomtatás

Küldés e-mailben